Hővezető paszta, a tervezett elavulási stratégia legjobb barátja

Ismét egy olyan témát választottam, ami kissé kényes, de az Apple lassítós botránya után talán eléggé aktuális is így 2018 elején. Ismét csak egy rendkvül olcsó „alkatrész” miatti pénzégetésről szeretnék írni, a rendkívül rossz minőségű hővezető pasztákról. Nem, nem az Intel procik chip és fémkupak közötti balhét szeretném kielemezni, de az is ugyanúgy része ennek.

Mi is ez valójában?

Ez a paszta arra szolgál, hogy a hűtendő felület és a hűtést szolgáló felület között a lehető legkisebb légréssel át tudja adni a megfelelő hőt. A számítógépekben van pár komponens, ami picike felületen jó pár Watt teljesítményt fűt el. Egy átlagos processzor kb. 1×1 centiméteren kb. 90W-ot, egy átlagos grafikus proceszor ugyancsak… Ez az érték akár több száz Watt is lehet, aminek a nagy részéből hő lesz. Ezért is nagyon fontos, hogy a hűtési rendszer megfelelően működjön, a hőátadás a lehető legközvetlenebb legyen a hőtermelő komponens és a hűtőrendszer között. De ügye tökéletes illeszkedés nincs 2 sík felület között sem, és a rögztések miatt egy kissé hajlik is az alkatrész, ezért az egyenetlenségeket és réseket fel kell tölteni, mégpedig ilyen pasztával.

Miért kell nekem ezzel foglalkoznom?

Egy szép, ideális világban – ahol a gyártók jó minőségű termékeket adnak el a vásárlóknak – nem kellene. De a gyártóknak kicsit sem érdeke, hogy termék 10-15 évig jól működjön, nagyon maximum 2, esetleg 3 év az pont ideális. Ha megveszünk egy processzort, sok esetben kapunk mellé hűtőbordát ventillátorral, a borda alján pedig előre felvitt paszta található. A videókártyáknál és a laptopoknál pedig már eleve felhelyezve kapjuk ezt, szóval azt sem tudjuk, hogy létezik ilyesmi. De! Ez a paszta csak akkor látja el jól a feladatát, ha enyhén képlékeny állapotban marad. Amikor már acél keménységűre keményedett és el is deformálódott akkor nem valami szuper. A legsúlyosabb eset, amikor már el is porlad, mert pont az a szerepe, hogy a légrést minimalizálja, nem hogy ő maga állítsa azt elő.

Processzor hűtő, előre applikált hűvezető pasztával 3 csíkban, középen.

Engem ez mennyiben érint?

Ha van laptopod, akkor biztosan. Főleg ha az már idősebb 2 évnél, ha még dedikált videókártya is van benne, akkor akár 1 éven belül is gond lehet. Asztali gépeknél erősen változó, de 3 év felett mindenképpen ajánlott ránézni a processzor és a hűtőborda pasztára (és innen üdvözölném az Intel fanbolyokat a fogkrém IHS pasztával). A laptopokban – gondolom anyagi okok miatt – rendkívül gyorsan megy tönkre ez a paszta. De ez a folyamat nem úgy van, hogy reggel bekapcsolom, és hirtelen tönkremegy. Hanem egy nagyon lassú, de állandó folyamat ez. Egy átlagos felhasználó azt sem veszi észre, ha teljesen tönkrement (elporladt). Úgy van vele, hogy „Á, már 3 éves a gép, nagyon lassú már, venni kell egy újat”.

Honnan tudom, hogy a paszta elhasználódott?

Sajnos biztosra mondani – szétszedés nélkül – nem lehet, de vannak jelei. A legtipikusabb jel, hogy bekapcsoláskor még gyors a gép, de pár perccel később vagy terhelés hatására döglassú. Asztali gépek esetén a legkönnyebb a kézrátételes módszer. Nézzük meg programmal (pl. HWInfo), hogy milyen meleg a processzorunk, miközben csúcsra terheljük. Tegyük fel, hogy épp kriptopénz bányászó programot választottunk tesztelésre, mert az tutira maximumra hajt minden komolyabb hőt termeló komponenst (de vannak erre célprogramok is, vagy csak elég 4K felbontásban megnézni egy YouTube videót 😀 ). A processzor hőmérsékletünk valahol 35-90°C között lesz. Nyilván nem kell fizikusnak lenni hozzá, hogy ha magasabb értéket látunk, akkor tapintásra már sütnie kell. Szóval ideális esetben ha a processzor mondjuk 50°C-os, akkor a hűtőbordának alig kell ettől hűvösebbnek lennie, pl. 45°C-nak az alján és mérettől függően kb. 35°C-nak a tetején. Ha megfogjuk a 70°C-os prcesszoron a hűtőbordát és csak alig langyos, akkor a pasztának annyi. De ilyenkor jön képbe az a technológia, amit a processzorok túlmelegedés elleni védelmére találtak ki, a „thermal throttling”. Ennek segítségével a processzor jelentősen csökkent a teljesítményén, így csökkentve a hőtermelést. Ennek hatása és mértéke processzoronként eltérő, de erősen félrevezető tud lenni, ugyanis a Windows feladat kezelője totálisan ellenünk dolgozik ilyenkor. Pl. a szinte elportladt vagy megkövült paszta esetén ha maximumra terheljük a processzort, azt láthatjuk a feladatkezelőben, hogy pl. 40% a processzor terhelés, a hwinfóban meg hogy 49°C-os, így azt hisszük minden rendben. Ilyen esetben a processzor órajele lesz az árulkodó, főleg laptop esetén. Ugyanis, ha maximumra terheljük a gépet, akkor a processzor órajele magas kell legyen, a modern processzorok esetében a normál órajelénél is magasabb (mert „turbózik”). Viszont ha van a laptopunkban egy 3GHz-es processzor, ami mondjuk 3.5GHz turbót tud, de közben maximum terhelésnél csak 1.2GHz-et mutat a feladatkezelő, akkor 99%, hogy a paszta feladta. 

Ha nem merjük tapintással vizsgálni a bordát, jól jön az infrás hőmérő pisztoly.

A hordozható gépek esetén még gyakori jelenség, hogy tűzforró levegőt fúj a gép, miközben a ventillátor hangja is nagyon hangos, látszólag indokolatlanul.

Az alábbi képek egy korábbi bejegyzésemből valók: http://legyes.hu/hu/post/pipo-x7-wintel-mini-pc-windows-8-1-bing-32gb-2gb-atom-z3736f/

Kiváló példa a maximumra terhelt – „turbózó” processzorra, az 1.33GHz-es processzor 2GHz feletti frekvencián.

 

Ezen a képen pedig látható a „thermal-throttling” okozta jelentős teljesítmény csökkenés. A processzor az üzemi legkisebbhez képest is alacsonyabb órajelen üzemel, mert túlmelegedett.

Hogyan javítható?

Asztali gép proceszora esetében viszonylag könnyen. Grafikus kártya, feszültség-szabályzók (alaplap, videókártya) viszonylag nehezen. Laptop esetén pedig váltózó – de valószínűleg nagy – nehézségek árán. Első lépésben be kell szerezni egy kiváló minőségű pasztát, hogy kb. újabb 4-7 évig élvezhessük a gépünk üzemszerű működését. Szerintem a legjobb ár-érték arányban évek óta az Arctic-Cooling MX4 van, minden szakinak van személyes kedvence, de az biztos, hogy a 400 Forintos a szétszedés fáradtságát sem éri meg, mert 1-3 hónapot ha kibír. A jó drága, mégpedig nagyon. Az ilyen „folyékony fém” és egyéb varázslásokkal nem érdemes foglalkozni és veszélyes is. Az általam említett paszta pedig nem vezeti az áramot, a bénázunk kicsit sem lesz füst a vége.

Nem elég a komponenseket szétbontani, azokat teljesen meg is kell tisztítani. Az okosok gyógyszertári tisztaságú alkoholt szoktak ajánlani, van aki féktisztítót használ (de az erősen korrozív lehet) és van aki szereti ha jó illatú a gép, ezért arcszeszt. Én azt mondom, hogy mindegy, csak a végeredmény egyenletesen sima és fényesre pucolt legyen. Az odakövült pasztát ne álljunk neki csavarhúzóval levakarni, sikáljuk le kellően erős ronggyal és valami nem túl agresszív oldószerrel.

A szükséges paszta mennyisége esetén nem igaz az, hogy a több jobb. Sőt, a kevesebb a jobb. A hagyományos méretű fémkupakkal szerelt procik esetén egy borsószemnyit szoktak javasolni, de szerintem attól is kevesebb kell, annak kb. a fele, 2/3 része. Úgy sem annyi fog sikerülni, amennyi a legjobb és nem is annyi jön ki majd a tubusból, amennyit mi szerettünk volna. A legjobban akkor dolgoztunk, ha a véglegesen odaszorított hűtőborda és processzor közül épp egy nagyon-nagyon pici szivárog ki oldalra. Pontos mennyiséget nem lehet mondani, arra kell törekedni, hogy a lehető legkevesebb mennyiséget felhasználva jusson el mindenhova. Nem baj, ha a sarkokhoz nem jut teljes mértékben. A nagyobb processzorok esetében (pl. AMD Threadripper) már érdemesebb 1 pötty helyett a dobókocka ötös számához hasonlóan felvinni.

A laptopok esetében a hűtőborda alatt sok esetben nem csak egy komponens lakozik, hanem akár több is. Természetesen mindegyiket újra kell pasztázni. Bizonyos Dell Latitude gépek esetén érdemes a chipsetre is tenni (egy kicsit nagyobb mennyiségben), érezhető lesz a javulás.

 

A tervezett elavulás…

A hiszékeny emberek – mint én – meg vannak győződve róla, hogy a gyártók érdeke a megbízható, jó minőségű termék előállítása, hogy a vásárló elégedett legyen. Az elmúlt hetekben kirobbant Apple eszköz lassítás balhé is olyan, hogy mindkét oldalnak igaza van. Az Apple szempontjából nézve logikus a lépés, hisz’ kisebb az esélye az akkumulátor által okozott hibajelenségeknek, a felhasználónak pedig azért, mert ezt fel lehet használni arra, hogy kényszerítsék egy újabb eszköz vásárlására, amire tulajdonképpen nincs is szüksége.

A rossz minőségű paszta alkalmazásának segítségével kiválóan programozható az az idő, amikor a felhasználó már kínosan lassúnak fogja érezni a gépet. A szeretett eszköz persze üzemképes marad, tehát a vásárló elégedettsége nem csorbul, „csak hát már eljárt felette az idő és már lassú a mai igényekhez”. Az az idő, ami alatt már jelentősen lassul az eszközünk, gyártónként és típusonként változó, de vegyünk egy egyszerű laptopot: 2-3 év. Hmm, érdekes, igaz? A tech kütyük esetén kb. 2 évig létezik valamire terméktámogatás, 3 év alatt le is lehet írni az eszközt – ami a 300 Forintnyi paszta felvitele után valójában még kiválóan működik (mert nem használjuk fel az egész tubust ügye). Ezen idő 70 százalékáig szinte semmilyen működési hátrányt nem okoz a paszta  elhasználódása, így tulajdonképpen fél éven belül lassul napról-napra a gépünk annyira pici mértékben, hogy észre sem vesszük a változást.

Bosszantó, nem igaz? Pedig jelentéktelen költség-növekedéssel lehetne normálisat is gyártani ám.

Egy kis személyes lábjegyzet a végére

Többen tudjátok, hogy per pillanat egy kissé az AMD irányába dől nálam a mérleg nyelve ha kitör az AMD vs Intel vita. Ez pedig most, ennél a témánál is aktuális. Mindkét gyártó ún. IHS ( Integrated Heat Spreader ) megoldást használ, hogy a vandál gépösszerakók ne törjenek le pár százezer tranzisztort a processzor sarkáról. Ez egy fémkupak, amit a processzor tetejére ragasztanak. Nos, az AMD a fémkupak és a processzor magja között kiváló minőségű és hővezető képességű forrasztást használ, azaz maximum 1-2°C különbség keletkezik a 2 felület között. Ellentétben az Intel – aki ügye a drágább, professzionálsabb – processzorokat gyártja pasztát alkalmaz az asztali processzorok esetében. Igen, ez a paszta is silány minőségű és igen, ez is gyorsan tönkremegy. Az Intel rajongók már scrolloznának is a hozzászólás részhez, hogy megírják az év Intel-díjnyertes kommentjét, de sajnos ezt el kell fogadják. A kicsit okosabb Intel-fanbolyok elismerik ezt a hibát, és máris keresik a megfelelő hardverapró fórumot a „kupaktalantáshoz” és az újrapasztázáshoz, de erre egy átlagos irodai felhasználónak nincs szüksége, arról nem is beszélve, hogy nyilván garancia vesztéssel jár. Ez a tervezési – szándékos – baki, a legsúlyosabb esetben magrepedést okoz, de ez rettentően ritka, te nem fogsz vele találkozni soha. Általában maximum kb. 15°C lesz a különbség a prcesszor magja és a kupak között (évekkel később! és tuning nélkül). Amiről minden hozzáértő tudja, hogy elfogadhatatlanul sok, de az átlag felhasználó csak párszáz MegaHertzet veszít vele néhány év után, fel sem fog tűnni. Azt is csak jellemzően a „turbóból”, hiszen az tulajdonképpen egy gyári túlhajtás, ami a jó hűtést kihasználva, engedi kicsit gyorsabban működni a processzort. Szóval az Intel szemszögéből nézve a silány IHS paszta teljesen kiváló és üzemszerű, a processzor meg úgyis megvédi magát, ne tuningold, ne használd kriptopénz bányászatra és nem nyírod ki a pasztát hónapok alatt. 🙂 Igen, kicsit túl van dramatizálva az Intel fogkrémpaszta ügye, de eléggé tisztességtelen hozzáállás a részükről.